No igen, ahogyan azt Móricka elképzeli. Ezerszer eldöntöttem, hogy naplót írok, de eddig soha nem jött be. Most se, akik remélték, hogy naponta olvashatnak tőlem, azokat megnyugtatom, hogy sokat nem veszítettek.
Mindenesetre azért igyekszem hetente egyszer kétszer legalább új gondolattal megjelenni itt.
Így teszek ma is, bár gondolataim inkább a tegnaphoz kapcsolódnak, pontosabban a tegnapi évfordulóhoz.
Ahogy a szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatos cikkekhez írt kommenteket olvasgattam különböző lapokon, elgondolkodtam. Egyrészt azon, hogy micsoda óriási energiát fektet egy bizonyos csoport abba, hogy kétséget támasszon az emberekben a 9/11 terrortámadás valóságával kapcsolatban. Ha a rákkutatásra fordítanánk ennyi energiát, akkor már rég gyógyítható lenne. Őszintén sajnálom azokat, akiknek ez az éjszakai programjuk, hogy órákon át igyekeznek meggyőzni ismeretleneket, hogy valójában nem volt szeptember 11.
A másik, szintén 9/11-el kapcsolatos, a Korán-égetés. Az tény és való, hogy amikor Bibliát, keresztyén embert vagy amerikai (vagy más, nyugati) zászlót égetnek a világon valahol, akkor a világnak ezen a felén sokkal kisebb (vagy kisebbnek látszik!) a felháborodás, mint fordítva. De vajon az a helyes, ha a szomszédunk helytelen dolgokat tesz, akkor mi is fel vagyunk hatalmazva helytelen dolgokat tenni? Ha egy gyerek ellop valamit a lányomtól az iskolában, akkor talán az a helyes, ha arra bíztatom a lányomat, hogy ő is lopjon? Ha valaki meghúzza a kocsimat a parkolóban és elhajt, akkor legközelebb én is elhajthatok nyugodt lelkiismerettel, ha meghúztam egy másik autót? A krisztusi erkölcsi/etikai tanítás számomra az, hogy ne tekintsd a másikat alacsonyabb rendűnek magadnál, és ne engedj teret a bűnnek. Lehetőleg a másik ember bűnének se, de a sajátodnak méginkább ne. És végképp ne tetézd a másik bűnét azzal, hogy bűnnel válaszolsz rá. Pál (vagy legalábbis valószínűleg ő) a Zsidókhoz írt levélben így idézi Mózest szavait: >>Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.”<<
Nem azért kell(ett) lemondani a Korán-égetésről, mert megfenyegettek bennünket, hanem azért, mert nem keresztyéni dolog, nem Jézus követőihez méltó dolog az ilyesmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése